Biró Rozália Blogja

Olvasom, hogy börtönbeli jó magaviselete miatt, kilenc hónap után szabadon engedték azt az iraki újságírót, aki a tavalyi esztendő végén, egy bagdadi sajtóértekezleten Bush, volt amerikai elnök arcába vágta a cipőjét.

Az arab kultúrában a cipődobálás különös jelentőséggel bíró sértés. Amikor 2003 áprilisában ledöntötték Szaddam Husszein bagdadi emlékművét, az emberek cipőikkel verték a szobor arcát, mivel a cipőtalp undorító és tisztátalan dolognak minősül, már az is durva sértésnek számít, ha valaki – például felhúzott lábbal ülve – a cipője talpát fordítja partnere felé.

Muntadhar al-Zeidi népszerűsége többet mond el az arab világról, mint amit elsőre gondolnánk, hiszen a cipő-dobáló erősen népszerű lett az iszlám nemzet körében, mint bármely iszlám-reformer valaha is volt. Ez az ember, aki Bush, volt amerikai elnök felé kinyilvánította az arab kultúra megvetésének legvégső jelét, sokkal inkább tisztelt és szeretett emberé vált a muzulmánok között, mint az Elnök, aki (most mindegy, hogy mennyire helyesen megtervezett) lépéseivel számtalan muzulmán életét mentette meg, felszabadítva Irakot és Afganisztánt. Szabadulásával megint a köztudatba került és úgy ünneplik, mint a sárkányt legyőző legkisebb királyfit. Egy egyiptomi férfi leánya kezét és vele tisztes hozományt ajánlott fel neki, Líbiában érdemrenddel akarják kitüntetni, a katari emírtől állítólag sportautót kapott ajándékba. Egyszóval az újságíró tette népmesékbe illő jutalmat nyert.

A történelem tele van hősökkel. Voltak, aki azok voltak, voltak, akikből valamiért hőst alkottak. A mai világban általános hőseink vannak, akik inkább foglalkozásuk által válnak hőssé. Ilyenek a tűzoltók, rendőrök vagy akár az orvosok, akik életmentésük által válnak nevessé. De ők nem egyedi személyek, nevüket nem jegyzi a történelem, s a népi kultúra. Ma már nem születnek Robin Hood-ok, Attilák, vagy Csaba királyfik…

S mégis ez az iraki újságíró, mindenféle küzdelem, különös képesség és természetfölötti erő birtoklása nélkül hőssé vált. Tettét talán diplomáciával kapcsolatos oktatásban is népszerűsíteni lehetne, hiszen cselekedete egész meglepő módon hozta közös platformra az arab nemzeteket és a nyugati világot.

Ez a XXI. század…

Gondolom nem újdonság az, hogy a szlovák kormány kötelezővé tenné a szlovák nyelvi vizsgát az államigazgatásban dolgozóknak, a tanároknak, sőt, az újságíróknak is, amivel az ő magyarázatuk szerint az államnyelvet kívánják védeni. A szlovák Kulturális Minisztérium tervében az áll, hogy az államigazgatási posztokra pályázók nyelvi teszten bizonyítsák be azt, hogy megfelelő szinten beszélik a szlovák nyelvet. Ugyanakkor a tanárokat, illetve újságírókat is vizsgára köteleznék, a különböző felsőoktatási intézményekben pedig szakokhoz kötődő terminológiai kurzusok elvégzést szorgalmaznák.

Újraéledt a ‘90-es évek nyelvháborúja. A mostani harc arról szól, hogy egy nemzetállam (ha már a sorompók nem léteznek) körülkerítheti-e magát nyelvi szabályokkal?

Az Európai Unió számos, ehhez a témához kapcsolódó intézményei és annak vezetői gyakorlatilag hallgatnak és semmiféle konkrét állásfoglalást nem közölnek, pedig a kisebbségeket védenie kellene.

A sajtóban olvastam Szarka László történész, a MTA kisebbségkutató intézet igazgatójának azon véleményét, amely arról szólt, hogy a szlovák nyelv védelmének jogosultságával kb. 2 héttel a Fico-Gyurcsány találkozó után álltak elő, mivel a nacionalisták így reagáltak az akkori magyar kormányfő azon kijelentésére, hogy fontosnak tekintik a kisebbségi jogok védelmét.

Nemsokára köztársasági elnököt választunk, addig szélcsend van. De kérdem én: a választás után, ha az RMDSZ vagy más közélettel, illetve politikával foglalkozó szervezet ugyanezt nálunk is kijelenti és fontosnak tekinti, szlovák szél fog befújni közintézményeinkbe, otthonainkba?